érdemes elolvasni a mű előszavát:
"Nemzetünk történelemhez adni kalauzt, mely a szerepelt személyek eredetével, családi összeköttetéseivel ismertet meg, - főcélja e gyűjteménynek.
Kényes és nehéz munka.
De a hitelesség tekintélye előtt, melyet elvül tűztem ki, háttérbe kellett szorulni minden magánérdeknek. és ez okozza azt is, hogy az egyes családok ismertetésében hiányok, hézagok vannak, melyekkel mindenütt találkozandik az olvasó, hol biztos kútfő ezek kitöltésére nem szolgálhatott alapul. Mind e mellett azonban ha néhol mégis hibák és tévedések is fordulnak elő, onnan van, mert hibásak a kútfők is, honnan azok merítettek.
Nehéznek vallom ezt a munkát azért, mert hazai irodalmunk e téren alig mutathat fel vala- mit. A múlt század végén Lehoczky latinul írt Stemmatographiája nagyon kevés családot tárgyal, és azokat is sűrű és roppant tévedései miatt csak óvatossággal lehet használni. Wagner Collectanea Genea I. Historica III. H. Familiarum című műve összesen a négy részben (Decas) csak negyven kihalt családról értekezett. Ennyi az egész Magyarországra nézve. Erdélyt tekintve Mikola rövid Historica Genea I. Transylvanicáján kívül Kővárytól dicséretes munkát bírunk 1854-ből, de ez is csak nevezetesebb családok leszármazásaira vonatkozik. Kéziratai gyűjteményeinek tagadhatatlanul szép számmal vannak, de ezek is pusztán történeti - sőt legtöbbször évjegyzetek nélküli családfákat tartalmaznak, nagy részben perekből, de csak is a volt kir. Curia előtt folyt perekből szedegetve. Legtöbbször pedig e családfák leány-ágról rokon több családneveken folynak le, tehát egy egy családra így is csonkán nyújtják az adatokat. Ide járul az is, hogy a perekben hitelesített nemzedékrendeket sem lehet mindig a történésznek elfogadnia. A bíró csak az eléterjesztett okmányokból ítél, a történésznek szélesebb tere van, az maga szerzi be az igazoló okmányokat, és juthat olyanokhoz, melyet a peres fél a bíróság előtt nem kívánt felmutatni. Igy azután gyakran törvényszerüleg hiteles nemzedékrend megdől a történész ítélőszéke előtt.
Történelmi forrásainkból a legnagyobb fáradság mellett csak egyes ízeket, - de folytonos nemzék-kapcsolatot nem - meríthetünk. Oklevél-gyűjteményünk csak Mátyás koráig terjed, az sem teljes. A későbbi korból itt-ott elszórva nagyon kevés az, mi sajtót látott. A legtöbbet még most is köz- és magánlevéltárak rejtik el. A legkimerítőbb adatokat tehát csak egyes családok mindenképpen elfogulatlan és hiteles közleményei nyújthatnak, ezt azonban egészben reményleni fajunk ismerete nem engedi.
úgy hiszem ezek elég fogalmat nyújtanak e gyűjtemény fáradságos összeállításáról.
Munkámnak oly széles kört szabtam, hogy az a magyar korona alatti országok összes nemes családait tartalmazza és azt hiszem, e részben legalább Magyarország nemes családaira nézve statisztikai adatul szolgálhat.
Hazánkban az 1848-i törvény hatályba léptéig a nemzetet csak a nemes rend képezi.
és noha vannak e körön kívül is nem kevés családok, melyeknek tagjai akár a harc, akár az irodalom vagy ipar mezején nem csekély horderejű szolgálatot tettek a közügynek, s kikre a hon büszkén tekinthet, - mégis a szereplő nagy tömeg a kiváltságosak sorából állott ki.
és ez nem csak az előbbi államszerkezet természeténél, de annálfogva sem lehet felöltő állí- tás, mert a nemesi osztály minden gyakori kihalások dacára ne fogyott, sőt a még gyakoribb és folytonos királyi kegyelem által új meg új kiváltságosítás folytán mindinkább szaporodott, szaporodhatott pedig annál is inkább, mert - az utóbbi századokban legalább - címer-szerzés kiválólag nehéz feltételekhez kötve nem volt.
Az újabbi átalakulás azonban a címereknek csak szellemi csillogásait hagyá meg, mi inkább mint valaha lehetővé tette, hogy a történelem e téren is megtehesse foglalásait. és azt hiszem, most inkább, mint valaha alkalmas az idő arra, hogy ily mű - úgy mint azt a történeti igazság igényli - napfényre juthasson.
A nemzet egyes családokból áll. és alig van egyes család, melynek legalább egy tagja valamely tekintetben az említést ke ne érdemelné. Az ilyenre nézve is pedig érdekes ismerni azon fát, mely azt teremtette. Mindenesetre pedig legalább a családalapítók neveit , - bármily közel korban éltek is azok, - a történelem számára föl kell tartanunk. Ezeknek kor-rendbeni összeállításából kitűnik az is, melyik kor mily számmal termette a kitüntetésre méltókat stb.
Tervem volt e munkát egy terjedelmesebb történeti értekezéssel nyitni meg, azonban több indok ezt az utolsó kötetre hagyta. Szándékom ott a száznyolc ősnemzetségről, a családfejlés- ről és a mohácsi vész óta gyakorolt adomány- és címeres nemeslevél-szerzésnek gyakorlatáról elmondanom nézeteimet, és ismertetést adnom a nálunk parlagon heverő címertanról csupán a mienkre vonatkozva. Itt fogom az általam használt és ismeretlenebb kútfőket is elészámlálni.
A történelmi kalauzoláson kívül mennyi tanúság csatlakozik, mennyi érdek vonzhat ily munkához, azt elmondták előttem elégszer mások, és - úgy hiszem - új, ismeretlen fogalmat e részben már alig adhatnék. De hiszem azt is, miszerint e munka nem fog választó falakat rakni családaink közé, sőt ellenkezőleg - úgy vélem - az atyafias közérzületet előremozdítja, bizonyítékul, és tanúságul szolgálván arra, hogy mint a haza egy, úgy ezer meg ezer vérségi és sógorsági összeköttetésekkel összefűzve a nemzet is egy család.
Végre csalatkoznék, ki hinné, hogy e munka teljes, tökéletes és hibátlan lenne. Ezt nem csak egy ember, de többen egyesülve sem érhetnek utol soha. Ily mű kimeríthetetlen. Ezred év története áll hátunk mögött, ezt mind át kellene búvárolnunk, és még akkor sem érnénk célt. Tévedésbe visznek maguk a források is. és néhány család van, mely maga sem tudja nemzékrendét negyed ízig sem? - Ily műben lesz mindig igazítani, pótolni való, és ez a munka végén adandó pótlék-kötet hivatása lesz, mire nézve az útbaigazítást, és egyéb adatok közlését mindig a legnagyobb köszönettel fogadom."